Kertünk növényeinek kora tavaszi metszése - A tündérek kertje is így készül

728x90 AdSpace

Kínáló
szombat, március 29, 2014

Kertünk növényeinek kora tavaszi metszése

Bár idén enyhe volt a tél, még jöhetnek fagyok, melyek próbára teszik növényeinket. Akik ősszel nem gondoskodtak kellőképp a téli felkészülésről, bizony kellemetlen meglepetésekkel számolhatnak ilyenkor.

A kemény fagyok nem csak minket, de kedvenc bokrainkat, cserjéinket, díszfáinkat is megviselik. Nem kell meglepődni, ha valamelyik növény egy-két ága elfagy, vagy a nagy hóteher miatt esetleg megreped, lehajlik.

Ahhoz, hogy növényünk minél kisebb károsodást szenvedjen, ezeket a sérüléseket el kell látni – lehetőleg szakszerűen. Erre több lehetőség is van. Ha van szakavatott kertészünk, akkor nagy valószínűséggel nem lesz semmi dolgunk, hiszen Ő tudni fogja, mi a feladat.

Ha pedig saját kezűleg szeretnénk támogatni növényeinket a tavaszi sarjadás során, van néhány alapszabály, melyet be kell tartanunk:

  • Abban az esetben, ha a fa teljesen kiszáradt – ennek nagy eséllyel voltak már jelei tavaly is – azt ki kell vágni. Ez az időszak a legalkalmasabb erre a tevékenységre. Nem csak azért, mert nem melegszünk ki az amúgy nem feltétlenül könnyű fizikai munkába, hanem azért is, mert a most kivágott fák elmaradt tavaszi lombkoronája nem fogja akadályozni az alatta lévő növényzet zavartalan fejlődését. Másrészt kora tavasz az egyik olyan időszak, amikor a kivágott fák helyére újabb csemetéket lehet ültetni.

Ne feledjük: frissen ültetett csemetét mindig karózzunk ki szakszerűen, hogy az esetleges nagy erejű széllökések a frissen telepített gyökérzetet ki ne fordítsa a földből!

  • Amikor csak részlegesen van egy-egy ág elfagyva, akkor nincs más dolgunk, mint az elhalt ágrészt tőben levágni. A keletkezett vágási sebet minden esetben kezeljük le sebápoló tapasszal – minden gazdaboltban kapható ilyen –, hogy megelőzzük a kártevők behatolását a fába, cserjébe. Ezt a tapaszolást érdemes pár nap múlva ellenőrizni nagyobb sebeknél, hogy nem repedezett-e meg idő közben.

Amennyiben repedéseket tapasztalunk rajta, akkor ismét kenjük be a tapasszal. Ügyeljünk rá, hogy a vágást mindig hibátlan minőségű szerszámmal végezzük, mert a rossz állapotban lévő eszközök tökéletlen vágási felületeket eredményeznek, mely behasadáshoz, fertőzéshez vezethet.

  • Ha betegség jeleit is tapasztaljuk a levágott ágrészen, minden esetben égessük el, de amennyiben egészséges volt, akkor ha rendelkezünk aprító géppel, aprítsuk össze, s használjuk mulcsolásra (talajtakarásra).
Bizonytalanság esetén, mindenképp hívjunk szakkertészt, akár csak tanácsadásra! Megéri. Egy növény, ha szívünkhöz nő, s megfelelően van ápolva, több generációnak is nyújthat örömet akár árnyékával, akár virágzatával, melyet nem lehet pótolni egyik évről a másikra!
Kertünk növényeinek kora tavaszi metszése Reviewed by László Szabó on szombat, március 29, 2014 Rating: 5 Bár idén enyhe volt a tél, még jöhetnek fagyok, melyek próbára teszik növényeinket. Akik ősszel nem gondoskodtak kellőképp a téli felkész...

Nincsenek megjegyzések:

Ide írhatja kérdését, megjegyzését. A megjegyzések moderáltak.